Tisztelt Ismeretlen! És Kedves Péter! (Mivel az arctalan nevét nem vállalta)
Végtelenül sajnálom, hogy ismét cikket szánt rám a helyi hatalom lapja, de válasz nélkül kár lenne hagyni, mert úgy érzem, sokan vannak Mogyoródon, akik nehéz képviselői helyzetemet talán szimpátiával követik.

A személyes találkozások az utcán, boltban, postán, telefonos megkeresések során, ha mód van szóváltásra, biztatást kapok képviselői munkám folytatására - mindennemű kirekesztés ellenére - választóinktól, és ezt ezúton is köszönöm, mert erőt kapok feladatomhoz.
Igen, az irigység jelzőt valóban kiejtette szám, mert az egész ügy egyetlen célja: bármi áron személyem lejáratása, és az irigység kifejezése. Miért állítom ezt? Azért, mert a postaépítés haszon szempontjából silány befektetés. Maga a hitelt nyújtó bank soha meg nem térülő beruházásnak ítélte a 97 millió Forintba kerülő beruházást. Tudom, aki a legegyszerűbben, és nem üzleti alapon ítélkezik az ügy felett, az egyetlen dolgot lát, hogy havonta nettó 700 ezer Ft érkezik egy vállalkozáshoz, és micsoda tiszta haszon. Aki vállalkozó, az tudja, hogy a bevétel és a haszon csak részben fedik egymást, hiszen a vállalkozásnak kiadás oldala is van (bérek, járulékok, hiteltörlesztés, rezsi stb.).
Ez egy presztízs beruházás volt, amelynek célja olyan létesítmény létrehozása, amelyben a korábban pincében elhelyezkedő posta végre a fényre kerülhet. Sok éves egyeztetés után állapodtam meg a bérlő illetékeseivel, és a haszon egyáltalán nem érdekelt.
Tisztelt Olvasóm! Gondolja végig, mi gondom lenne, ha a 97 millió Forintot (posta bekerülési költsége) Takarékban helyezem el, naponta kijárok a Széchenyi Fürdőbe, és évvégén felveszem a 9%-os kamat alapján járó mintegy 8,7 millió Forintot. Semmi gondom nem lenne, élnék vígan, és olyanok, akiknek csak a szájuk jár Mogyoródért, nem tűznének folytonos zaklatásuk tollának hegyére. Én, ha egyszer vállalok köztisztséget, akkor egy belső tudati kényszer hajt, hogy a vállalásnak eleget tegyek, és ne csak szavaljak róla.
Aztán Kedves Olvasóm, lassan látjuk, hogy évtizedes gyűlölet szítja némelyik képviselő tudatát személyem ellen, hiszen Kurucz Péter már a Hét Forrás című egykori helyi lapban is csipegetett, pedig a cimborája akkor egy igen csak érdekes múltú ember volt, aki talán még rács mögött is járt. Egyszerűen nem értem a morálját, mert soha az életében két szót nem váltott velem. Ha hívtam baráti beszélgetésre, azt nem vállalta, de mindent elkövet, hogy átgázoljon rajtam.
Kedves Péter! Igen, a postaügyben egyetlen erő hajthat, az irigység. Mást nem tudok elképzelni, mert Te is szívesebben jársz az újba, mint a régibe. Ami pedig a bűncselekmény iránti vádadat illeti a postatelek-ügyben, azt felejtsd el. Felejtsd el még akkor is, ha találtatok olyan ingatlanszakértőt, aki egyetlen az országban az elfogult értékbecslésével (mondhatnám, tisztességtelen módon), vagy találtatok egy olyan büntetőjogászt, aki még olvasni, vagy a leírtakat értelmezni is képtelen. Látod, én vállalom tanulmányának azt a részét nyilvánosságra hozni, amelyik személyemet érinti, mert tudom, hogy nem a valós tényállással alkotta meg irományát.
Felszólításodat pedig, hogy mondjak le mandátumomról, megvizsgáltam, és nem teszem, mert esküm ellen nem vétettem, de hiszek abban önteltség nélkül, hogy tettem annyit a falunkért, mint Te! Talán végére kellene járni már a posta telek ügynek, és itt, nagy nyilvánosság előtt három dologban fogadást kötnék Veled, csak hogy lásd, tisztes a szándékom.
1. A posta telekhez a patakból hozzácsatolt töredékingatlan véglegesen egységesítve lesz.
2. Az ingatlan ára sohasem lesz az újság szerinti „mintegy 2,3 millió Forint”.
3. Büntetőügy sem lesz soha, mert ebben a kérdésben a bűncselekmény még csak fel sem merülhet, fel sem merült!
Tudod, egyetlen tapasztalatot leszűrhetsz: az erőből történő izzadtságszagú cselekvések szellemi munkában nem igazán megvalósíthatók.
Ha a három pont bármelyike nem úgy lenne évek múlva, én itt ezen a helyen bocsánatot fogok kérni falunktól és Tőled is.