|
Miben segíthet az önkormányzat?
Vállalkozói kerekasztal május A májusi Vállalkozói Kerekasztal összejövetelére 2-án került sor, ami lapunk megjelenése szempontjából nem éppen kedvező, hiszen ezen a napon már nyomdában van, s csak egy hónappal később, következő számunkban tudunk hírt adni. Mint arról korábban beszámoltunk, az áprilisi összejövetelen, alig húsz vállalkozó volt kíváncsi a megbeszélésre. Május elején, a harmadik megbeszélésen már csak hat tag vett részt, plusz én, mint érdeklődő, mint helyi vállalkozó és természetesen, mint újságíró. A résztvevők: Gréczi János (Lake Forest), Kurfis László (Kurfis Tüzép), Kurucz Béla (KuNa-Co Kft.), Mucsi László (Mogyoród Nonprofit Kft.), Vörös István Attila (Csíkvölgyi Pipa Csárda) Dr. Szabó István (Mogyoród önkormányzat képviseletében). Dr. Szabó István képviselő egy igen fontos és remélhetően az önkormányzat pozitív hozzáállását tükröző kérdést vetett fel: miben tudna segíteni az önkormányzat a helyi vállalkozóknak? Igaz, véleményem szerint, kimondottan a kérdésre nem sikerült választ kapni, mégis néhány ötlet, illetve javaslat elhangzott. Gréczi János (Lake Forest) szerint, a helyi, célirányos szakképzést kellene szorgalmazni. Ezzel kapcsolatban jeleztem a lapunkban közreadott kezdeményezést, a Foglalkoztatási Paktumot, amelynek ez az egyik célja, illetve a Gödöllői Szent István Egyetemen működő képzési központra hívtam fel a figyelmet, mivel Mogyoród lakosságszámát és anyagi helyzetét tekintve, kevés esély van helyben ilyen képzések indítására. Ugyancsak Gréczi János vetette fel, hogy az önkormányzatnál ki kellene jelölni egy embert, akinek az lenne a feladata, hogy a hivatalt felkereső vállalkozókat tájékoztassa a lehetőségekről, illetve teljes körű információt nyújtson, milyen lehetőségek vannak. Dr. Szabó István szerint ez megoldható, sőt hamarosan működni is fog. A magam részéről az M3-as autópálya fizetős szakaszának problémáját fejtegettem, mivel továbbra is azt vallom, hogy addig nem fejlődhetnek a helyi és a környező vállalkozások, amíg a legegyszerűbb megközelíthetőségért fizetni kell. A legjobb példa a hasonló adottságú Budaörs, amit ingyenesen lehet megközelíteni autópályán. Véleményem szerint, Mogyoródnak fűződik ehhez a legnagyobb érdeke, ezért kezdeményezni és folyamatosan szorgalmazni kell a díjmentességet. Bár néhány ötlet elhangzott, jelentős előrelépést nem tapasztalhattunk, igaz a kérdést nagyobb közönségnek, vagyis tényleg a helyi vállalkozóknak kellene feltenni, mert sokat jelentene, ha igazán tudna segíteni az önkormányzat a helyi vállalkozóknak… (meggyesi) |
|












