|
Testületi ülés Az áprilisi testületi ülés már az új rend szerint, szerdai napon volt, ami már megint megkevert és kedden már készültem, de kiderült, hogy - mint arról beszámoltunk - a jövőben szerdai napon lesz, így ezúttal április 27-én tartották. Nem csak az időpont volt rendhagyó, de valószínűleg csúcsot is döntöttek gyorsaság szempontjából, mivel a 27 napirendi pont és az előrehozott zárt ajtók mögötti döntés ellenére, alig másfél óra alatt véget ért az ülés. Gyakorlatilag a napirendi pontok felolvasása után már szavaztak is és jött a következő és szavaztak és jött a következő… Tehát, 17 órakor a többi vendéggel együtt beültünk a tanácskozásra, amelyet Babicz László polgármester nyitott meg, s tájékoztatást adott a két ülés közötti fontosabb eseményekről, majd jelezte, hogy halaszthatatlan, zárt ajtók mögötti döntést kell hozni, ezért kivonultunk az udvarra. Mintegy 20 perc után ismét nyílttá vált a tanácskozás. Elsőként a SUPPORT Alapítvány családsegítő és gyermekjóléti feladatok ellátásáról szóló beszámolóját hagyták jóvá a képviselők, A 2010. évi zárszámadással kapcsolatban Babicz László polgármester kiemelte, hogy az elmúlt év gazdálkodása rendben volt. A könyvvizsgáló szerint az iroda munkatársai szépen összeszedett anyagot készítettek. Az SZMSZ kisebb módosítását a belső ellenőrzésre vonatkozóan is egyhangúan fogadták el. Megtudhattuk, hogy a talajterhelési díjról szóló rendelet jelentős átalakításra szorult, mivel az utóbbi időben egyre több problémát okozott a díj beszedése, többek között a DMRV által közölt hiányos adatok miatt. A díjat azoknak kell fizetni, akik nem kötöttek rá a csatornarendszerre. Az önkormányzati adóhatósághoz kell fizetni, amely 2011-ben Mogyoródon 180 Ft/m3. A Közbeszerzési szabályzat módosítását is elfogadták. A civil szervezetek támogatásáról szóló rendelettel kapcsolatban Kapitány Attila képviselő arról érdeklődött, miért szerepel az anyagban, hogy nem adható támogatás olyan civil szervezetnek, amely önkormányzati választáson jelöltet állít. Megtudhattuk, hogy ez csak jelöltállításra vonatkozik, s nem érinti, ha támogatnak jelöltet. A civil szervezetek támogatását, illetve a tavalyi támogatás elszámolását is jóváhagyta a testület. Mivel április elején lezárultak az óvodai beiratkozások, s összesen 79 új gyermek van, ezért szükségessé válta egy újabb csoport indítása, amit megszavaztak a képviselők. Az Általános Iskola költségvetésével kapcsolatos módosításokat, és az intézmények munka és feladatmegosztás rendjéről szóló megállapodást, illetve a belső ellenőri 2010. éves összefoglaló jelentést is jóváhagyta a testület. A konténeres szemétszállításra két, hasonló ár közül a helyi vállalkozó, Koncz Tamás ajánlatát fogadták el. A Rózsa utca melletti támfal munkálataira beadott árajánlatok közül is választottak. Ezután Mondok Zoltán rendőr százados, a Kistarcsai Rendőrőrs új parancsnoka mutatkozott be a képviselőknek, mivel Farkas Imre r. alezredes - az eddigi őrsparancsnok - a jövőben a Gödöllői Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályán teljesít szolgálatot. A Közbiztonsági Iroda létrehozásával kapcsolatban megtudhattuk, hogy Kiss Sándor közterület felügyelő mellé részmunkaidőben felveszik Berecz Attila nyugállományú rendőr századost, aki a mogyoródi közbiztonsági szervezetek koordinációjában is közreműködik. A polgárőrséggel együttműködve az ő feladata lesz a járőrözés, amit eddig a Verena járőrszolgálata végzett. A volt Tsz irodában alakítják ki a központot. Ez mellett, a jelenlegi Körzeti Megbízottnak a lakásmegoldásához is hozzájárul az önkormányzat. A jövő évben pedig újabb két főt alkalmaznak, akik az önkormányzati intézmények őrzését, illetve a közterületre felszerelendő és már működő kamerákat figyelik majd. A közbiztonság kapcsán felvetődött, hogy olyan híreket mesélnek a faluban, hogy a Mátyás király úton Mogyoródi gyereket akartak elrabolni, sikertelenül. Mint kiderült, erről sem a rendőrség, sem más nem hallott, így valószínűleg csak pletyka. A Némedi nyáras belterületbe vonásával kapcsolatban egy 132 m2-es területre kért kártalanítást az egyik tulajdonos, de az önkormányzat szerint a tulajdonosok szerződésben vállalták, hogy nem kérnek kompenzációt, így nem fizet az önkormányzat. Az állami támogatások elszámolásával kapcsolatos Kincstári felülvizsgálatról szóló jelentést is elfogadta a testület. A Kukukk-hegy szabályozása régóta húzódó probléma, amelyek megoldása a jelek szerint most rendeződik. 2009-ben a Kukukk-hegyiek kérték a terület szabályozásának elkészítését, amit az akkori önkormányzat el is fogadott, de azóta nem történt semmi. Most a képviselők úgy határoztak, hogy az önkormányzat finanszírozza a szabályozást. A Sportkör kérelmére az önkormányzat kifizeti a hó eltakarítás, tűzifa és riasztó költségeit is. Szent Jakab parkfalu részönkormányzatának létrehozására az SZMSZ módosításával lehetőség nyílt. A tagokat, a településrész falugyűlésének javaslatára, a képviselő-testület választja meg, ezért május 21-én szombaton 17 órakor falugyűlést tartanak a művelődési házban. Az önkormányzat energia költségeinek csökkentésére szerződést köt a Get Energy Kft-vel, ami alapján a cég ingyenes közmű auditot végez, s sikerdíjként a feltárt bevétel 50 százalékát kéri. Mivel megüresedett az aljegyzői pozíció (dr. Katona Péter Csömör jegyzője lett), pályázat kiírását tervezi az önkormányzat. Kurucz Péter alpolgármester szerint nem szükséges, illetve nem kötelező az aljegyzői pozíciót betölteni, s a faladatokat el lehet osztani. Babicz László polgármester és Pervainé Hangodi Ágnes jegyző szerint viszont egyfelől kötelezettség, másfelől lassulna a munka. Kapitány Attila képviselő szerint nagyobb szükség van aljegyzőre, mint két alpolgármesterre. Végül a döntést elhalasztották. A Mezőőri szolgálat működtetésével kapcsolatban dr. Szabó István képviselő pozitív tapasztalatait osztotta meg a testülettel, s jelezte, hogy a szolgálat ellátásához szükség lenne a jelenlegi gépkocsi cseréjére. Végül, a pluszként elfogadott 27. napirendi pont, a virágok vásárlása került a képviselők elé. Kapitány Attila arról érdeklődött, juttatnak-e a lakosságnak a virágokból? (Korábban a „Községünkért Mogyoródért” Alapítvány az önkormányzat támogatásával és alapítványi pénzből vásárolt virágot, amit szétosztott a lakosoknak, azzal a kitétellel, hogy a portáljuk előtti közterületre kell ültetni. A kezdeményezést átvette az önkormányzat...) Miután megtudhattuk, hogy már tavaly sem kapott virágot a lakosság, elfogadták a vásárlására szóló ajánlatot. Fél hétkor ért véget a nyílt ülés. Meggyesi Gyula |
|











